Meséltem már milyen önfeledt csupa móka kacagás 43 másik emberrel közösen használni összesen 3 darab zuhanyzót? :D Például amikor valaki a padlón felejti a használt betétjét..de ott vannak a tényleg mókás esetek is, egy csomószor beszélgettem zuhanyzás közben egy sráccal, de még mindig fogalmam sincs róla ki ő O.o Ma (vagyis tegnap) pedig egy másik kacagtatott meg (róla azért tudom ki volt): miután megkérdezte bejöhet-e a következőket mondta: ,,nem kukkolok ám..nagyon". Hát..megnyugtató..vagy mi..aztán mikor végeztünk a szobatársammal kilépvén az ajtón még lekapcsoltam neki a villanyt. Aztán vissza is kapcsoltam, de mire reagálhatott volna valami érthetőt már messze jártunk..azt még előtte elmondta hogy vigyázzunk és zárjuk az ajtókat mert megint lopkodnak :/ Múltkor egy olyan esetet rebesgettek hogy egy teljesen idegen személy járkál fel a kollégiumba laptoppal és úgy csinál mintha diák lenne közben csak rabolni jön. Mondjuk ez elég legendaszerű több tekintetbőll is, de azért nem árt óvatosnak lenni, na. 

Néha olyan idegennek érzem körülöttem ezt a sok embert. Tömegmagány, ahogy 20. század elején először nevén nevezték a dolgot. Egy faluból jövök, ahol az általános iskolás osztályom létszáma ha elérte a 24 főt azt már soknak éreztem, aztán ahova gimnáziumba kerültem egy olyan atmoszféra lengte át az egész intézetet (furán is hangzik rá ez a szó, sosem éreztem intézetnek), ami barátságos volt és meleg volt, tudtad hogyha segítséget kérsz valakitől fogsz is kapni (bár mielőtt elballagtam onnan megcsináltam a szokásos jó nagy hülyeségemet..dehát ez úgy látszik hozzám tartozik). Jójó, nem mondom, itt is barátságos az emberek nagy része, csak hát rengetegen vagyunk az egyetemen és nyilván nem ismered a felét sem ennek a forgatagnak ami körülvesz. 50 akárhányan vagyunk jelenleg a csoporttársaimmal, ami rengeteg név, rengeteg arc. Ma rajz órán nem számoltam azzal hogy 2 lapot is elhasználunk, így felelőtlenül csak egyet hoztam magammal. Az jobb oldalamon lévő helyet az egyik csajszinak tartottam fenn, aki végül nem jelent meg az órán (ejnye-bejnye ;), így a bal oldalamon lévő lánytól kértem papírt. Ő kamillázott néhány pillanatig, majd lenyúlt egyért, ám a mellette ülő lány reakciója ez volt: ,,Kérj a tanárúrtól!" Ilyenkor nagyon furán és kellemetlenül tudom magam érezni, mert egyrészt mindig újra és újra meg kell rendüljön a hitem az emberekben (nem mintha nem ez menne folyamatosan), másrészt pedig benne van a feltételezés hogy le akarom tarhálni őket. Ami tegyük hozzá igaz is volt abban a pillanatban, de én még mindig tartom magam ahhoz hogy ha valaki segít nekem azt meghálálom ahogy tudom. Mondjuk ezt ők honnan is tudhatták volna, hiszen az igazat megvallva a köszönésen kívül még nemigen váltottunk egymással szót. Inkább csak az érintett rosszul hogy az emberek megint kapásból a rosszat feltételezik, és én rosszul is érzem magam ettől. Mondjuk most azért ezt hoztam elő mivel ma (tegnap) történt, de volt már részem szarabb szituációban is ilyen téren, ahogy gondolom sok mindenki másnak is. Egyrészt érthető ez egy védekező reakcióként is, hiszen ha nem tudom hogy van-e nálad fegyver akkor jobb arra felkészülni hogy van nálad és elővenni a kardomat/a pajzsomat ha szükség lenne rá, mint abban bízni hogy nem fogsz bántani.

Mindenesetre ebben a világban szar dolog ha nincsen se kardod, se pajzsod.