Jelentkezni a chatben lehet, teljes nyugalommal,

szinte mindenki kikerül :)

   

Köszönet: lindadesign-nonstop.hu

Képek: weheartit.com (általában) 

      KK         KK


 

 
Ez a felirat nem is látszik a háttértől LOL

tizenhetedik

2016.01.18. 01:46, Nia
Két süni és egy kiskacsa

Ihh utoljára inkább nem is mondom mikor írtam :D (akit érdekel a tizenhatodik c. bejegyzésnél ott van) Most éppen tanulok. Csak nem látszik. Én így nyomom. Nindzsába. Szóval igen, minden változatlan :D Ugyanúgy az a célom hogy többet írok majd ide, de ez ugyanúgy nem fog megvalósulni, mert közénk állt a vizsgaidőszak :'( És ez is olyan vért izzadós vizsgaidősuck volt mint az eddigiek, csak valahogy most többet idegeskedtem, többet féltem hogy nem lesz meg valami..és hát most is ugyanúgy félek még mindig. Kedden vizgázok 16 tételből, jó egyetemista módjára idáig halogattam a tanulását, és most sem azt csinálom. Izéé, vagyis de, csak nindzsa üzemmódban, jó?

Annyira hogy most világgá mennék én, de nem tudom merre induljak. Ki tart velem? Lehetne ez egy ilyen világgá megyünk mozgalom. Mindenkinek aki éppen belefáradt abba amit csinál, és nem talál motivációt. Motiváció nélkül mennénk. Valahogy úgy mint Forrest Gump, csak nem futva. Azaz aki futni akar az futhat, minden kötöttségtől mentesen mennénk világgá, a tempó sem számítana. Az úticél megadott csak, ami maga a horizont. Persze ha valaki megunná visszafordulhat. 

Azt hiszem nekem a kötöttségekből lett hirtelen elegem, márpedig ez az életpálya is kötöttségekkel jár amit választottam, ami felé haladok. De mégis mi nem? A világgá menésért nem jár gázsi. Valószínüleg ezért nem is lenne sok követője a mozgalmamnak. De vajon folytatnám-e ugyanott ahol előtte abbahagytam?..

away, sad, and quote kép

 

tizenhatodik

2015.06.04. 00:27, Nia

Vééégre végre van egy kis időm írni^^ Már régóta vártam ezt a percet..(lehet hogy be is alszok közben :D). Hogy miért nem írtam eddig? Nem nehéz kitalálni: a vizsgidőszak miatt -.- Már túl vagyok rengeteg tanuláson és megmérettetésen, és még 4 darab visszavan. Csak a nyarat sajnálom, mert ahelyett hogy a hasamat süttetném a napon meg lubickolnék a vízben, bent döglök egy egérlyuknyi kollégiumszobában és zombivá tanulom magam. Alvás? Az valami új pokémon? Lassan már egy sejtnyi hely sem marad az agyamban újabb dolgok megismerésére, és akkor majd megrekedek pontosan abban a pillanatban, azután pedig semmi új információt nem leszek képes befogadni, viszont tudni fogom hogy mi az a vena pericardiacophrenica. Ugye milyen szépen hangzik? *-* Ha valaki kérdez tőlem majd valamit, ezekkel a dolgokkal tudok majd válaszolni. Hasonló lehet az 50 első randihoz :D Jajj milyen butaságokat hordok itt össze. xD Említettem már hogy milyen fáradt vagyok? Lassan olyan mintha csak panaszkodni járnék ide. Azt is kell valahol, nem? :D Muszáj kiadnom magamból valahogy, olyan  (lenne, optimális esetben) ez, mint egy terápia. De ha ez mind kell ahhoz hogy egyszer tényleg gyógypedagógus lehessek, hát legyen. Sajnos a feltételeket nem én szabom.

Amúgy máshol is ilyen fülledt meleg volt ma? Pont jó strandolós idő, hát lementünk a közeli tóhoz, milyen nagy nyüzsgés volt ott ma :) Mikor kb. egy hónapja mentünk még csak egy  büfé volt nyitva és bringásokat meg futókat lehetett látni jórészt, ma pedig tele volt strandolóval :)  Jaj de jó is volt ma^w^ Az ablak most is nyitva van, de még így is nagy a hőség. Na de megyek is aludni, mert már fáj a fejem, sikítozik érte :D Jóó éjszakát^-^/  

Cuteee °°°°

tizenötödik

2015.03.03. 23:50, Nia

Szabó Lőrinc: Tavasz

 

 

"Mi az?" - kérdezte Vén Rigó.


"Tavasz!" - felelt a Nap.


"Megjött?" - kérdezte Vén Rigó.


"Meg ám!" - felelt a Nap.

"Szeretsz?" - kérdezte Vén Rigó.


"Szeretlek!" - szólt a Nap.


"Akkor hát szép lesz a világ?"


"Még szebb, még boldogabb!

 

Olyan egészen zöld pipitérről képet nem találtam, pedig kibújtak, bizony ám :)

 

tizennegyedik

2015.03.03. 00:43, Nia
Kérek egy saját vízesést. Az se baj ha mesterséges.

 

Meséltem már milyen önfeledt csupa móka kacagás 43 másik emberrel közösen használni összesen 3 darab zuhanyzót? :D Például amikor valaki a padlón felejti a használt betétjét..de ott vannak a tényleg mókás esetek is, egy csomószor beszélgettem zuhanyzás közben egy sráccal, de még mindig fogalmam sincs róla ki ő O.o Ma (vagyis tegnap) pedig egy másik kacagtatott meg (róla azért tudom ki volt): miután megkérdezte bejöhet-e a következőket mondta: ,,nem kukkolok ám..nagyon". Hát..megnyugtató..vagy mi..aztán mikor végeztünk a szobatársammal kilépvén az ajtón még lekapcsoltam neki a villanyt. Aztán vissza is kapcsoltam, de mire reagálhatott volna valami érthetőt már messze jártunk..azt még előtte elmondta hogy vigyázzunk és zárjuk az ajtókat mert megint lopkodnak :/ Múltkor egy olyan esetet rebesgettek hogy egy teljesen idegen személy járkál fel a kollégiumba laptoppal és úgy csinál mintha diák lenne közben csak rabolni jön. Mondjuk ez elég legendaszerű több tekintetbőll is, de azért nem árt óvatosnak lenni, na. 

.

Néha olyan idegennek érzem körülöttem ezt a sok embert. Tömegmagány, ahogy 20. század elején először nevén nevezték a dolgot. Egy faluból jövök, ahol az általános iskolás osztályom létszáma ha elérte a 24 főt azt már soknak éreztem, aztán ahova gimnáziumba kerültem egy olyan atmoszféra lengte át az egész intézetet (furán is hangzik rá ez a szó, sosem éreztem intézetnek), ami barátságos volt és meleg volt, tudtad hogyha segítséget kérsz valakitől fogsz is kapni (bár mielőtt elballagtam onnan megcsináltam a szokásos jó nagy hülyeségemet..dehát ez úgy látszik hozzám tartozik). Jójó, nem mondom, itt is barátságos az emberek nagy része, csak hát rengetegen vagyunk az egyetemen és nyilván nem ismered a felét sem ennek a forgatagnak ami körülvesz. 50 akárhányan vagyunk jelenleg a csoporttársaimmal, ami rengeteg név, rengeteg arc. Ma rajz órán nem számoltam azzal hogy 2 lapot is elhasználunk, így felelőtlenül csak egyet hoztam magammal. Az jobb oldalamon lévő helyet az egyik csajszinak tartottam fenn, aki végül nem jelent meg az órán (ejnye-bejnye ;), így a bal oldalamon lévő lánytól kértem papírt. Ő kamillázott néhány pillanatig, majd lenyúlt egyért, ám a mellette ülő lány reakciója ez volt: ,,Kérj a tanárúrtól!" Ilyenkor nagyon furán és kellemetlenül tudom magam érezni, mert egyrészt mindig újra és újra meg kell rendüljön a hitem az emberekben (nem mintha nem ez menne folyamatosan), másrészt pedig benne van a feltételezés hogy le akarom tarhálni őket. Ami tegyük hozzá igaz is volt abban a pillanatban, de én még mindig tartom magam ahhoz hogy ha valaki segít nekem azt meghálálom ahogy tudom. Mondjuk ezt ők honnan is tudhatták volna, hiszen az igazat megvallva a köszönésen kívül még nemigen váltottunk egymással szót. Inkább csak az érintett rosszul hogy az emberek megint kapásból a rosszat feltételezik, és én rosszul is érzem magam ettől. Mondjuk most azért ezt hoztam elő mivel ma (tegnap) történt, de volt már részem szarabb szituációban is ilyen téren, ahogy gondolom sok mindenki másnak is. Egyrészt érthető ez egy védekező reakcióként is, hiszen ha nem tudom hogy van-e nálad fegyver akkor jobb arra felkészülni hogy van nálad és elővenni a kardomat/a pajzsomat ha szükség lenne rá, mint abban bízni hogy nem fogsz bántani.

Mindenesetre ebben a világban szar dolog ha nincsen se kardod, se pajzsod.

tizenharmadik

2015.03.01. 00:39, Nia
Nem vagyok babonás.

Röstellem nem írtam már vagy..5 hónapja :D Nem kifogás, magyarázat hogy megkezdtem az egyetemet és nem az volt a legelső dolog az életemben hogy bejegyzéseket írogassak, hanem hogy valahogy túléljem az első szemesztert. Jelentem, sikerült! Minden tárgy megvan, nem kevés energiabevetéssel. Hanem sok energiabevetéssel. Létezik egyáltalán ez a szó hogy energiabevetés, vagy én alkottam most meg? :D Hoztam most egy új kinézetet, kicsit megszenvedtem vele, mert egy másikat akartam eredetileg, ami sehogy sem akart a összecsúszni, minden eleme elmászott a helyéről..aztán megcsináltam a mostanit, beleillesztettem egy kódot és eltűnt az egész x"D *stabil agyf*sz* Úgyhogy elkezdeni az elejéről újra. De most kész, és ez a lényeg^^ Azaz nem teljesen, még lehet rajta finomítgatni, de azért na :) Ezenkívül történt még egy-két dolog szeptember óta..a lényeget kiemelve (megpróbálva), nem kronológiai sorrendben:

1. Legyőztem egy csatát az Anatómia nevű tantárgy ellen, még egy visszavan aztán kórtan.. 

2. Lehetőségem nyílt felvenni a jelnyelvet kurzusként, így teljesen ingyen megtanulhatom, nagy dolog ez számomra :)

3. Karácsonyra megkaptam életem első okostelefonját :D eddig nem éreztem szükségét hogy legyen, de most már időleges volt egy új, a régi kis Nokiám már kiszolgálta magát :)

4. Megszerettem a testnevelés órát (maradjon is így :)

5.

6. Önállósodom, ez szükségeszerű, meg amúgy is :)

7. Megszerettem a tökfőzeléket /bár még mindig Zámbó Jimmy hajára emlékeztet/

8. Találtam egy Macit. Szeretném a továbbiakban is megtartani <3

9. Fehér-arany színűnek látom a ruhát

10. Fanta vadmálnával a legkommerszebb kommersz is megiható

Na jó, talán nem ezek voltak a legfontosabb mozzanatai az elmúlt idószaknak, de ezek jutottak most hirtelen eszembe :D Sok mindenről írnék még, de az mind-mind külön bejegyzést érdemel és inkább újra fel szeretném venni a fonalat és folyamatosan írogatni, ami felé vannak kétségeim, mivel a rendszeres dolgok nem az erősségeim :s De én megpróbálom :) De most megnézünk öcsikéimmel egy filmet, olyan jó itthon lenni, aztán aluka van :) Jó éjszakát mindenkinek^^

Nem tudom milyen képet rakhatnék ehhez a bejegyzéshez, ezért itt egy kis nutella:

♥

 

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!