ötödik
2014.07.04. 20:38, Nia
A szakadék szélén táncolunk.Te és én.Próbálunk haladni, de úgy érzem csak egy helyben lépdesünk.A kezeid nem adnak biztonságérzetet, hisz annyiszor löktél már le..kopp.kopp.kopp.Három koppanás. Az első a legrosszabb, a legfájóbb, aztán lassan hozzászokom. De félek mindig hogy újra megtörténik és én újra egyedül zuhanok a mélybe..Hogy szándékosan vagy véletlenül csinálod azt nem tudom. Hazudik a szád. Aztán gyengülni érzem kezeid szorítását. Megijedek hogy megint megtörténik, most viszont ÉN lépek. ÉN eresztelek el TÉGED hogy megelőlegezzem az új csalódást és ÉN vetem le MAGAM a mélybe. Várom hogy utánam kapj. Hogy újra átölelj és veled lehessek. De nem teszed meg. Nem kapsz utánam. Én pedig egyre távolabb vagyok tőled és hamarosan már nem érsz el.
De mit számít mégis mindez?Hiszen ha újra utánam kiáltasz én hagyom magam rábeszélni hogy visszamásszak hozzád ha ezt akarod. Valami furcsa, abnormális vágy vonz feléd. Úgy tűnik szinte mintha te EZT élveznéd. Hogy le-föl rángatsz. Ez a végtelen körforgás addig tart míg a szívem egyszer gyógyíthatatlanul összetörik. Amikor már nem tudják összeragasztani az édes szavaid. Vagy ha egyszer már nem kiáltasz utánam. Én akkor a szakadék mélyén maradok.
BÁR NE KIÁLTANÁL.